Átfogó kutatások eredményeképpen az archeológusok megállapították, hogy a mai Finnország területét a kőkorszak alatt kezdték el lakni, a jégkorszak utolsó jegének elolvadása után.

Régi skandináv mondák és egyes történészek (mint például a dán Saxo Grammaticus vagy az arab Al Idrisi) szerint Finnországnak már a svéd uralom előtt is voltak királyai.

Finnország közel 700 éves kapcsolata a svéd királysággal 1154-ben kezdődött, a kereszténység és Erik svéd király révén. A svéd uralom idején a vallás és az államélet nyelve a svéd volt. 1809. március 29-én I. Sándor orosz cár elfoglalta Finnországot, mely az Orosz Birodalmon belüli autonóm nagyhercegség volt egészen 1917 végéig. Az orosz érában a finn nyelv modernizálódott, elismert nemzeti nyelvvé vált. 1917. december 6-án, röviddel a bolsevik forradalom után, Finnország kikiáltotta függetlenségét.1918-ban az ország átvészelt egy rövid, de keserű polgárháborút, amely sok évre előre körvonalazta a hazai politikát. A II. világháború alatt Finnország kétszer is harcolt a Szovjetunió ellen: az 1939-1940-es téli háborúban (segítséget kapott többek között Svédországtól, illetve egy zászlóaljnyi önkéntest Magyarországtól is) és másodszor 1941 és 1944 között (Németország jelentékeny segítségével). Ezt követte a Lappföldi háború 1944-1945-ben, amikor Finnország kivonulásra kényszerítette a németeket az országból.

A II. világháború következtében Finnország jelentős területeket elvesztett. Ezek egy részén szervezték meg szovjet Karéliát, más részét a leningrádi, illetve a murmanszki területhez csatolták.

A II. világháború után Finnország ütközőzóna volt a Szovjetunió és a nyugati országok között. Belső társadalmi rendjében nyugati mintát követett, de katonailag kiszolgáltatott volt a Szovjetuniónak. A Szovjetunió összeomlása után Finnország is önállóan választhatta meg fejlődésének útját és 1995-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. 2002-ben az elsők között tért át az euro használatára.